A norma latin eredetű kifejezés, jelentése “négyzet”. A norma olyan szabály, amelyet be kell tartani, és amely lehetővé teszi bizonyos viselkedések vagy tevékenységek kiigazítását. A jog területén a norma egy jogi előírás.
Például: “A bírságot azért kapta, mert 120 kilométer/órás sebességgel hajtott egy olyan úton, amely szabály szerint legfeljebb 110 kilométer/órás sebességet engedélyez”, “Elnézést, de itt nem lehet dohányozni, ez az intézmény szabálya”, “Ennek az intézménynek vannak szabályai, amelyeket kivétel nélkül minden tagjának be kell tartania”.
A jogi normák feloszthatók peremptív normákra (függetlenek az alany akaratától, mivel az nem mondhat le a tartalmukról) és diszpozitív normákra (az akarat autonómiájának elve alapján nélkülözhetők).
A nyelvészet számára a norma azon szokásszerű használatok összessége, amelyeket egy nyelv beszélői a mindennapi életben végeznek. Egyes teoretikusok más meghatározásokat javasoltak, normának tekintve a szokásos nyelvtani szerkezeteket vagy a fonetika prototipikus megvalósulásait.
A norma szintén meglehetősen gyakori női főnév Spanyolországban és Latin-Amerikában. Norma Aleandro argentin színésznő és Norma Duval spanyol színésznő azok közé a közéleti személyiségek közé tartozik, akik ezt a nevet viselik.
A Norma végül a déli féltekén, a Scorpius és a Centaurus között található csillagkép latin neve. Az Ácsszabály, a Szabály, a Szabálykészlet és a Szint más néven is ismert ez a konstelláció, amelynek hivatalos neve Norma et Regula.
Norma, Bellini és Cecilia Bartoli operája
Norma az olasz librettista Felice Romani által írt és a neves zeneszerző, Vincenzo Bellini által megzenésített lírai tragédia neve. A cselekmény Alexandre Soumet francia költő által megalkotott epikus történeten alapul, és a bel canto zene legnagyobb képviselői közé tartozik. A bemutatóra 1831. december 26-án került sor, és a “Casta diva” című áriája, amelyet maga Norma adott elő, századának egyik legemlékezetesebb művévé vált, és sikere a mai napig tart.
Mint sok más esetben, ennek az operának is elveszett a lényege az olyan előadások javára, amelyek az operavilág leghíresebb alakjainak, a szopránoknak kedveznek. Eredetileg Norma szerepét sötét, mély hangú, általában mezzoszopránnak szánták; hasonlóképpen Adalgisa, a karakter neve, akibe Norma férje beleszeret, szopránnak készült. A történelem azonban megfordította az ilyen szerepek húrtípusait, lehetővé téve, hogy a Norma megformálásával megbízott énekesnő a hangja eszközeivel, díszítésekkel és nem beírt magas hangokkal hivalkodjon.
Itt jön a képbe a zseniális és ellentmondásos olasz mezzoszoprán, Cecilia Bartoli, aki vezető művészek egy csoportjával együtt egy példátlan felvételt készített a Norma című operáról, megpróbálva újra felfedezni az opera valódi jelentését, eredeti jellegét, igyekezve megmutatni a közönségnek azt a művet, amelyet Bellini valójában írt, csaknem kétszáz évvel ezelőtt.
Ez egy legalább annyira kockázatos, mint amennyire izgalmas küldetés, amelynek köszönhetően az egész világnak lehetősége nyílik arra, hogy először hallja a kifejezőkészség és az érzelmek skálájának számtalan olyan részletét, amely az idők során elveszett. Az általában szupernőnek ábrázolt karakter végre visszatér hús-vér emberré, aki a kötelesség és a szerelem között vívódik.