Először a “Blood On The Leaves” volt az. Felháborodás mindenhonnan, amiért Kanye West felhasználta Nina Simone “Strange Fruit” című, szívszorító előadásának mintáját, egy 1939-es, Abel Meeropol tanár által írt, a lincselésről szóló dalt, amelyet először Billie Holiday tett népszerűvé. (Ma egyesek furcsa módon a “Strange Fruit”-ot szentként írják le.) A “Strange Fruit” flipje után következett a “Bound 2”. Még több ugyanilyen csoportos felháborodás egy dekadens Kanye West dal és videó miatt, amelyben egy topless – és bocsánatkérés nélkül erotikus – Kim Kardashian szerepelt.
Általában kerülöm a kommentárok közzétételét az ilyen ügyekben, és úgy döntök, hogy legfeljebb bizalmasan osztom meg rövid gondolataimat közeli barátaimmal és kollégáimmal. Ez volt a reakcióm, amikor a “Blood on the Leaves” című filmet különböző emberek széles skálája fújta le, akik látszólag mindannyian igyekeztek bebizonyítani, hogy mennyire ízléstelen a “Blood on the Leaves”. De a rapzenének nem kell politikailag korrektnek lennie ahhoz, hogy dögös legyen. Ez volt az én első reakcióm a “Bound 2” kirohanására, amelyet régimódinak, ízléstelennek és zseniálisnak minősítettek. És hogy a sérülést tetézze, a “Bound 2” videót James Franco és Seth Rogin parodizálta.
De mi volt ez a nagy felhajtás? Végül is, nem egyszerűen arról volt szó, hogy egy jól ismert, modern popkultúra szereplője popművészetet csinált?
Most, mielőtt folytatnám, kérem, engedjék meg, hogy a következőket azzal vezessem be, hogy egyszerűen kijelentem: élesen tisztában vagyok a lincselés történetével az Egyesült Államokban, ahogyan tisztában vagyok a fekete amerikai zene történetével és a 20. századi amerikai könnyűzene alakításában játszott szerepével is. Jártas vagyok abban is, hogy beszéljek a gyarmati Amerikáról, az amerikai rabszolgaságról, valamint az Ante-bellum és a Rekonstrukció időszakáról. Mindezek mellett számos különböző huszadik századi amerikai könnyűzenei és kulturális fejleményt is jól ismerek, különösen a sampling művészetét a hip hop/rap zenei hagyományban. És ez az, amiről szeretnék beszélni.
A sampling művészetét a hip hop/rap zenei hagyományban számos különböző okból ünnepelhetik a zenei alkotók, a rajongók és a tudósok egyaránt. De különösen azok számára, akik sample-alapú beateket készítenek, vagy akik ráhangolódnak a rapzene azon erejére, hogy bármit át tud alakítani a saját érzékenységére, a sampling művészetét mélyen ünneplik a hangfelvételek újrafogalmazásának, újrakontextualizálásának és újrafelhasználásának azon ereje miatt, amely a hip hop attitűdöt, stílust és hangulatot fejezi ki. De ezt félretéve – ha tényleg félre lehet tenni – egyelőre értem. Néhányan (talán sokan) talán nem értenek egyet Kanye West politikájával (különösen mostanában, de 2013 Kanye egy kicsit más volt) vagy, konkrétan ebben az esetben, a 20. század egyik legmélyebb fekete amerikai dalával való durva rugalmasságával. Ezt én is megértem. De hogy politikailag korrekt vagy (állítólag), közömbös, vagy nem vagy túl tájékozott az Egyesült Államok lincselési és rabszolgatartási történelméről, az itt nem a lényeg.
Kanye West popművész. És a “pop” alatt azt értem, hogy népszerű, abban az értelemben, amit ez a szó majdnem fél évszázaddal ezelőtt jelentett, nem pedig a kreativitás vagy a látásmód hiányát, vagy ami még rosszabb, a mai mainstreamet. Igen, Kanye West popművész – olyan, akinek pedigréje mélyen a hiphop/rap zene sampling hagyományában gyökerezik. Vajon mindez felmentést ad neki? Nem. Vajon mindez felmenti-e őt a gyönyörűen sötét és sivár “Strange Fruit” Nina Simone csodálatos feldolgozásának kisajátítása alól? Nem. De ki mondta, hogy Westnek szabadlábon kell lennie? És ki mondta, hogy felmentést kell kapnia azért, mert felhasználja zenei képzettségét, produkciós készségeit vagy popkulturális hatásait és ötleteit? Sőt, ki mondta, hogy felmentést kell kapnia azért, hogy képzettségét, készsége(i)t és kreativitását olyan módon kombinálja, ahogyan ő választja, olyan módon, amit hasznosnak tart képzelete, érzelmei vagy akár a kultúra és a társadalom megfigyelései gyakorlása szempontjából?
Vulgáris-e Kanye Westnek a “Strange Fruit” Nina Simone-féle verziójának Kanye West általi samplingje? Talán. De akkor viszont a hiphop/rap zenei kánont alkotó mintavételezés nagy része is az. Felháborító-e, hogy West a “Strange Fruit” Simone verziójából vett mintát? Talán néhány ember számára. De a popsztárok, különösen azok, akik kreatív képességekkel rendelkeznek, és a dekadens öntudat és a valóságshow-szerű abszurditás mámorában élnek, felháborítóak az általuk létrehozott hírnévkonstrukció természetéből adódóan, amelyet általában kénytelenek táplálni. De ellentétben sok-sok popsztárral, akiket ezernyi varázsló vezet a függöny mögött, ez a fickó, Kanye West, tudja a dolgát! Nevezd seggfejnek, mondd, hogy arrogáns, mondd, hogy mindig a figyelmet keresi, mondd, hogy egy álzseni. Kétségtelenül hallotta már mindezt. Mégis, az ember egy művész. Vagy ha úgy tetszik, művész. De ettől még nem kap szabadlábra helyezést. De ez nem jelenti azt sem, hogy kötődnie kell a konvenciókhoz, különösen, ha a sampling művészetének természeténél fogva megvan az ereje, hogy átalakítsa és újrafogalmazza a konvenciókat.
Szóval, akárhogy is tetszik Kanye West, ő a zenetörténet és a zenei produkció (és, tetszik vagy sem, a popkultúra) tanulója. Ami azt jelenti, hogy ha a sampling művészetéről van szó, jártas a “vágásban”, a “törésben”, a “break”-ben, a “sound-stab”-ben és természetesen a (felgyorsított) “vocal sample”-ben.
Az, hogy West a “Strange Fruit” Simone verzióját használja, sekélyes? Figyelj, ha a “Blood on the Leaves”-t a politológia alapján kritizálod, vagy azon a (téves) elképzelésen alapulsz, hogy a “Strange Fruit” szent, akkor lehet, hogy számodra az. Bármennyire is nagyszerű és jelentőségteljes, a “Strange Fruit”, mint minden hangfelvétel, végső soron forrásanyag a sample-alapú zenészek számára. És az egyik legnagyszerűbb tulajdonság, amivel egy sample-alapú zenész vagy rapper rendelkezhet, az objektivitás. Bár nem tudom, hogy a dal ötlete a beat összeállítása előtt született-e, vagy a szám a beat előtt készült, az viszont egyértelmű, hogy a “Strange Fruit”-on Simone vokáljának egy darabját hangzásilag és koncepcionálisan megfordították, és valami újjá alakították. Ha nehezen viseled, hogy egy tehetséges, öntudatos, szókimondó és hiú zenei művész Nina Simone egyik legismertebb felvételének egy sorát a 21. századi szuka-problémákról vagy a társadalmi-gazdasági státusz szakadékáról szóló rímek hátterévé alakítja át, cool. De felesleges a “Blood on the Leaves”-t rossz zenei húzásnak minősíteni, különösen, ha figyelembe vesszük a sampling művészetének kontextusát.
Sidebar: Szerintem Sam Cooke “A Change Is Gonna Come” című dala az egyik legfontosabb fekete amerikai dal, amit valaha felvettek. És gyakran, amikor a kedvenc dalomra szorítanak, bármilyen műfajban, az “A Change Is Gonna Come”-t ajánlom fel. Mégis, ha Kanye West vagy DJ Premier vagy Madlib vagy bármely más sample-alapú zenész megfordítja, akkor csak rajta! Mert a hip hopban/rapban, akár tetszik nekünk egy sample flip politikai korrektsége, akár nem, ha dögösen hangzik, akkor dögös!
Az alábbi zenéket és videókat az ösztöndíj céljából mutatjuk be.
Kanye West – “Blood On The Leaves”
Kanye West – “Bound 2”